Mit keres?

Élelmiszerek mikrobiológiai gyorsvizsgálata

Az élelmiszerben található, fogyasztókat elérő kórokozó megbetegedést, akár halált is okozhat. Az élelmiszerláncba bejutó szennyezett termék – még ha a baj megtörténte előtt fel is fedezik, – jóvátehetetlen károkat okozhat a márkának és a gyártónak. A legenyhébb kimenetel az, hogy a szennyezett élelmiszerterméket vissza kell hívni és meg kell semmisíteni, ami jelentős költségekkel járhat.

Az élelmiszerek mikrobiológiai gyorsvizsgálatának eredményeit gyorsabban kézhez kapja, mint a hagyományos módszerek esetében. Jellemzően két-három nap alatt rendelkezésre bocsátjuk az eredményeket. Vizsgálatunk megállapítja, hogy jelen van-e a kórokozó vagy nem, és ennek segítségével a vállalkozás biztosítani tudja, hogy szennyezett termék ne kerüljön be az ellátási láncba.

Úgy járulunk hozzá a biztonságos élelmiszer létrejöttéhez, hogy többek között az alábbi mikrobiológiai azonosító technikák felhasználásával vizsgáljuk a nyersanyagot és a végterméket:

  • Polimeráz-láncreakció (PCR)
  • VIDAS® automatizált kórokozó-kimutatás

A vizsgált kórokozók, többek között:

  • Salmonella spp.
  • Salmonella enteriditis
  • Listeria monocytogenes
  • Listeria spp.
  • E. coli O157:H7
  • Non-O157 STEC
  • Campylobacter spp.
  • Campylobacter jejuni
  • Cronobacter spp.
  • Shigella spp.
  • Staphylococcus aureus
  • Vibrio parahaemolyticus
  • Bacillus cereus
  • Yersinia enterocolitica
  • Clostridium perfringens

Vállalkozása sikeréhez elengedhetetlen a megbízható, következetes vizsgálati partner. Éppen annyira káros lehet, ha a mikrobiológiai vizsgálat nem hatékony és pontos, mint ha szennyezett terméket engedne a kereskedelembe. A téves pozitív vizsgálati eredmény a teljesen megfelelő termék megsemmisítését, visszahívását vonhatja maga után.

Miért érdemes az SGS-t választania?

Az élelmiszer-vizsgálati laboratóriumaink globális hálózatában dolgozó szakértőink a világon mindenütt ugyanolyan magas normák szerint, következetesen végzik a munkájukat.

Az élelmiszerek gyorsvizsgálatával hamar azonosítani lehet a mikrobiológiai problémákat, és ezzel elejét lehet venni a jó hírnév csorbulásának és az egészség veszélyeztetésének. További felvilágosításért lépjen kapcsolatba a helyi SGS irodával még ma!

Élelmiszerek mikrobiológiai gyorsvizsgálata az SGS-től – gyorsított mikrobiológiai vizsgálat az élelmiszertermékek kórokozó-mentességéért.
Élelmiszerek mikrobiológiai gyorsvizsgálata az SGS-től – gyorsított mikrobiológiai vizsgálat az élelmiszertermékek kórokozó-mentességéért.
Élelmiszerek mikrobiológiai gyorsvizsgálata az SGS-től – gyorsított mikrobiológiai vizsgálat az élelmiszertermékek kórokozó-mentességéért.

Kapcsolódó szolgáltatások

Lépjen velünk kapcsolatba!

  • SGS Hungária Kft.

Sirály utca 4,

, 1124,

Budapest, Magyarország